Ópályi a keleti végeken, Mátészalka tőszomszédságában található, alig háromezer fős település a Kraszna partján. Habsburg Ottó alakja nem először tűnik fel a falu történetében: 2004 októberében, Magyarország európai uniós csatlakozásának évében a település díszpolgári címet adományozott neki.
Az akkori polgármester, Erdélyi Miklós kezdeményezését az egykori trónörökös készséggel elfogadta, és felesége társaságában látogatott el Ópályiba. Az alkalomból készült emléklap szerint közel egyórás, szabadon elmondott szónoklatában történelmi összefüggésbe helyezte Magyarország európai uniós tagságát, és a honlapunkon megtalálható írásához hasonlóan az orosz elnök, Vlagyimir Putyin által jelentett veszélyre figyelmeztetett. Ezt az emléket elevenítette fel a jelenlegi polgármester, a történész végzettségű Bálint Albert, amikor azzal a tervvel kereste meg Alapítványunkat, hogy mellszoborral és a Krasznán átvezető híd elnevezésével tisztelegjen névadónk előtt.
Alapítványunk szakmai közreműködőként vett részt az előkészítésben. Örömmel csatlakoztunk az elképzeléshez, hiszen kevés közterület őrzi hazánkban Habsburg Ottó nevét, híd pedig tudomásunk szerint most először kapta meg azt. A névadáshoz kapcsolódva ismertető táblákat készítettünk, amelyeket a híd két végén állítottak fel. Ezek Habsburg Ottó életútját és történelmi jelentőségét mutatják be az arra járóknak: gyermekkorát az omladozó Monarchiában, a száműzetésben töltött évtizedeket, a második világháború időszakát, európai parlamenti munkásságát, valamint a közép-európai országok uniós csatlakozásáért folytatott küzdelmét.
A július 11-i ünnepség a Polgármesteri Hivatal épülete mellett kezdődött, ahol felavatták Habsburg Ottó mellszobrát, Győrfi Lajos és Győrfi Ádám szobrászművészek alkotását. Bálint Albert polgármesternek és Prőhle Gergely, Alapítványunk igazgatójának köszöntője után Habsburg Eilika főhercegné mondott beszédet. Ebben apósa életének fő állomásait idézte fel, külön hangsúlyozva kiállását a száműzetésben élő közép-európaiak, a diktatúrák üldözöttjei és a vasfüggöny mögé kényszerített országok szabadsága mellett.
A szoboravatást követően a résztvevők a Kraszna-hídhoz vonultak. Rádi Dávid görögkatolikus atya áldásával a híd ünnepélyesen felvette Habsburg Ottó nevét. Az atya abból indult ki, hogy a szobor a múltra emlékeztet, a híd viszont a jövő felé vezet. Mint fogalmazott, a híd mindig több betonnál, acélnál vagy kőnél: bizalom, találkozás és annak reménye, hogy a két part nem egymás ellen, hanem egymásért létezik. Méltó tehát, hogy egy ilyen építmény Habsburg Ottó nevét viselje, aki maga is hidakat keresett népek, nemzetek, Kelet és Nyugat, a múlt sebei és a jövő reménye között.
Mind a büsztnél, mind a hídfőnél egy-egy emlékkő is fogadja az arra járókat, amelyeken névadónk nagyhatású sorai olvashatók. A mellszobornál a „Ha Magyarországról beszélek, én a hazáról beszélek” kijelentés áll, míg a hídnál elhelyezett kő a kis közösségek szerepére és a szubszidiaritás gondolatára utal: „Mindennek az alapja a család, aztán jön a község, vagy város, majd a kisebb közigazgatási egységek, a megyék, a tartományok és csak később következnek az államok, végül Európa.”
Mindkét kövön szerepel ugyanakkor egy latin nyelvű idézet Jób könyvéből (Jób 7,1): „Vita est militia super terram” – „Csak küzdelem a halandó sorsa a földön.” A bibliai mondat folytatása szerint a halandó napjai úgy telnek, „mint a napszámosnak”. A szövegválasztás érzékenyen kapcsolja össze a 92 éves Habsburg Ottó 2004-es látogatását egész életútjával. Hisz mi másként tekinthetnénk erre az időskori útra, mint egy kötelességét fegyelemmel, de örömmel teljesítő ember szolgálatára: olyan emberére, aki különös kegyelemnek tartotta, hogy megérhette hazánk európai uniós csatlakozását, és ezt az örömét újra és újra megosztotta – akár egy olyan kis településen is, mint Ópályi.
Az ünnepi nap családi programokkal, koncertekkel és közösségi eseményekkel folytatódott a híd mellett. Ópályi gesztusa egyszerre volt helyi emlékezés és európai távlatú üzenet: Habsburg Ottó öröksége nemcsak nagy történelmi fordulatokban, hanem kis közösségek önbecsülésében, hűségében és jövőbe vetett reményében is tovább él.
