Újrakezdés és folytonosság

Teltház előtt köszöntötte a vendégeket Prőhle Gergely, az Andrássy Egyetem Közalapítványának kuratóriumi elnöke az intézmény Tükörtermében. Magyarország egykori berlini nagykövete felidézte a szolgálati ideje alatt általa kezdeményezett kötetek – Újrakezdések krónikája 1867–2001. Magyar–német diplomáciai kapcsolatok (2001), Újrakezdés és folytonosság (2002) – megjelentetése mögött munkáló szándékot, és kibontotta a fogalmak aktualitását a jelen konferencia kapcsán. Felidézte a Franciaország és Németország hatvan évvel ezelőtt megkötött Elysée-megállapodást, ami voltaképp nem szól másról, mint hogy a feleknek rendszeresen egyeztetnie kell egymással. Annak fényében, hogy a Magyar–Német Fórum ez év decemberében esedékes ülését a német fél elhalasztotta, érdemes lenne elgondolkodni a francia–német gyakorlat alkalmazásán – ennek jegyében jött létre a mostani tanácskozás is. Prőhle Gergely hangsúlyozta, hogy a két ország viszonyában ezer esztendőn keresztül folyamatos volt a párbeszéd, az egymás tetteire való reflexió, és ez azokban az időszakokban sem hiányozhat a két fél diplomáciai eszköztárából, amikor – mint mostanában – távolságtartás érzékelhető a politikai kapcsolatokban.

Sokkal mélyebbek a két népet összefűző gazdasági, kulturális és politikai kötelékek, semhogy a jelenlegihez hasonló átmeneti periódusok alapvetően befolyásolni tudják azokat – mondta felszólalásában Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint emlékeztetett rá, a német befektetők számára Magyarország több mint három évtizede változatlanul prioritást élvező terület, és a magyar külkereskedelem volumenének negyede ma is Németország felé irányul. Megkönnyíti a kapcsolatépítést, hogy az országban – a második világháborút követő kitelepítések ellenére is – jelentős létszámú német nemzeti közösség él. Nekik nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló módon van lehetőségük arra, hogy az óvodai neveléstől a köz- és felsőoktatás szintjein át egészen a doktori fokozat eléréséig anyanyelvükön tanulhassanak, szerezzenek tudományos fokozatot. Mindehhez a rendszerváltást követően az Antall József miniszterelnök és Helmut Kohl kancellár által aláírt alapszerződés teremtette meg a keretet. Ha Magyarország megítélése romlik is az utóbbi években Németország politikacsinálóinak körében, az nem kis részben az elfogult média befolyásának tudható be – bár a közvélemény-kutatások tanúsága szerint a németek többsége még mindig szimpátiával viseltetik hazánk iránt, hívta fel a figyelmet a tényre Gulyás Gergely. A miniszter úgy látja, hogy nincs okunk aggodalomra, a dialógus fenntartása és a századok pozitív példái segíthetnek túllendülni a nehezebb periódusokon.

„A németek és a magyarok olyan szomszédok, akiknek nincsen közös határuk” – idézte Ursula Seiler-Albring, korábbi német külügyi államminiszter a mondást. Az egykori budapesti nagykövet asszony azokat az előnyös tulajdonságokat emelte ki megszólalásában, amelyek a két nép kollektív emlékezetében megőrződtek a hosszú egymás mellett élés során. Azonban arra intett: a kedvező megítélés felelősséggel is jár, minden generációnak újra tennie kell azért, hogy az elmúlt fél évszázad érdek- és célazonosságból, hasonló világlátásból vagy nosztalgiából táplálkozó szimpátiája a jelenben és a jövőben is motiváló erőt jelentsen. És egy dolog biztosan nem engedhető meg két szomszéd között – utalt vissza megszólalása végén a nyitó metaforára –: abbahagyni a párbeszédet közös dolgainkról.

Györkös Péter, hazánk berlini nagykövete röviden felvillantotta a német és magyar kapcsolattörténet kulturális topográfiáját, majd számba vette a jelen legneuralgikusabb kérdéseit: a sajtószabadságról, a demokráciáról, a politikai fogalmakról (liberalizmus – illiberalizmus, populizmus, jogállamiság), a migrációról folyó egyre mélyebb – lassan antagonisztikussá váló – ellentéteket generáló vitákat. A diplomata úgy vélte, a jövő nyári európai parlamenti választásokig nem fog jelentősen módosulni a fennálló helyzet, mindkét országban, akárcsak az unió valamennyi tagállamában, az eredmények fényében fogják újrafogalmazni a politikai agendát. Ez az időzítés pedig óriási jelentőségű lesz a 2024. év második félévében az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét betöltő Magyarország számára. Akárhogyan alakul azonban a jövő, a kontinens sorsát szívükön viselők sose felejtsék el Konrad Adenauer szavait: „Európa kevesek álma, sokak reménye, mindannyiunk szükségszerűsége kell legyen.”

A Németországi Szövetségi Köztársaság nagykövet asszonya a közös feladatokra, az együttes kiállás révén megoldható problémákra fókuszált, amelyekből német–magyar viszonylatban rengeteg említhető. Julia Gross fontosnak nevezte a bilaterális kapcsolatok mellett a hálózatok, szövetségek szerepét, amelyek révén újra lehet és kell pozícionálni például az orosz–ukrán háborúban vagy a Közel-Keleten kirobbant konfliktusban az európai szerepvállalást. Hangsúlyozta, hogy az elvek tekintetében a legtöbb esetben fennáll a szimpátia a két ország politikájában, és kifejezte reményét, hogy a jövőben a közvéleményt célzó direkt politizálás mellett/helyett a diplomácia újra elfoglalja az őt hagyományosan megillető rangot a nemzetek közötti kapcsolatépítésben.

A konferencia történeti blokkjában előbb magyar részről Masát Ádám történész, diplomata tekintette át az 1973 és 2023 közötti évtizedek mérföldköveit. Tíz szakaszra osztva tárgyalta az eseményeket, amelyek olvasatában a szociáldemokrata Willy Brandt Ostpolitikjának meghirdetésével kezdődtek, és a két német állam kapcsolatainak normalizálásával megnyitották az utat a többi közép-európai állammal való érdemi tárgyalások előtt. Ennek egyik eredménye volt az 1973. december 13-án megkötött német–magyar megállapodás. A dokumentum eredeti példányát már Heinrich Kreft, az Andrássy Egyetem tanszékvezető professzora mutatta be a közönségnek – akárcsak azt a gépelt jelentést, amelyet a keletnémet titkosszolgálat készített a diplomáciai eseményről. Előadásaikból azt a tanulságot vonták le, hogy a politikai érdekellentétek dacára rengeteg lehetőség rejlik még a két ország együttműködésében, amelyet dőreség lenne nem kiaknázni.

„Politik braucht Visionen” – idézte Bruno Kreisky szavait Hiller István az „50 év – politikai és gazdasági kölcsönhatások” című panel felvezetőjében. A történész, politikus a személyiség történelemformáló jelentőségét boncolgatta, amely az 1960–70-es évektől kezdődően, a tömegmédia forradalmi hatásának köszönhetően, radikálisan átalakult: a közszereplők „beköltöztek” az emberek mindennapjaiba, befolyásuk felbecsülhetetlenül megnőtt. A mai nemzedék számára ugyanakkor példamutatók lehetnek a korszak nagy alakjai, mivel az általuk megálmodott vízióért tehetséggel és elkötelezettséggel álltak ki. Ezt a következetességet és hosszú távra tervező stratégiai gondolkodást szem előtt tartva – megőrizve a fennálló nexusok valamennyi pozitív hozadékát – érdemes a német–magyar kapcsolatokhoz is közelíteni, javasolta az egykori oktatási és kulturális miniszter.

A délelőtti kerekasztal-beszélgetés során a résztvevők először az 1980-as évek második felének diplomáciai háttérfolyamatait elevenítették fel. Balázs Péter, korábbi külügyminiszter és uniós biztos a magyar törvényalkotásban 1987 óta jelen lévő törekvést emelte ki, amely lehetővé tette, hogy hazánk jogalkotása idővel kompatibilissá váljon az uniós elvekkel. Knut Abraham Bundestag-képviselő Habsburg Ottónak a Magyarország érdekében kifejtett európai parlamenti tevékenységére emlékezett, míg Jürgen Illing, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara korábbi ügyvezető igazgatója és a beszélgetést moderáló Prőhle Gergely Otto Graf von Lambsdorff alakját idézték fel a megjelenteknek. Mint elhangzott, Lambsdorff tudatos Közép-Európa-politikája és a gazdasági életet érintő javaslatai máig ható nyomot hagytak a rendszerváltás utáni magyarországi folyamatokon.

Társadalompolitikai kérdésekről szólva többen felvetették: harminc évvel a fordulat után érdemes elgondolkodni azon, vajon hogyan viszonyul egymáshoz a rendszerváltás eufóriájában elképzelt és a mindenkori realitások szorításában létrejött jelenlegi helyzet az érintett országokban. Ez segíthet könnyebben megérteni a nagypolitikai fórumokon zajló csatározásokat is: a szubszidiaritás és központosítás híveinek álláspontját, a gazdaság és a politika aktorainak nézetkülönbségeit, a populista mozgalmak előretörésének természetrajzát – amint arra Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója felhívta a figyelmet.

Az ebédet követően a konferenciát szervező magyar–német intézmények vezetői beszélgettek Bauer Bencének, a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatójának kérdéseire válaszolva. Knáb Erzsébet – aki egy német autógyár vezetői pozícióját cserélte fel a Deutsch–Ungarisches Jugendwerk / Magyar–Német Ifjúságért Egyesület kedvéért – abban szeretné segíteni a most felnövő generációt, hogy felelős, megoldásorientált gondolkodást tanuljanak, és konszenzusra törekedjenek a félreértések és félremagyarázások világában. Pállinger Zoltán, az Andrássy Egyetem rektora az intézmény új logóján olvasható „Europa gestalten” kifejezést értelmezte: szerinte eljött az ideje, hogy az Európa-szakértők kinevelése után az itt elsajátított készségekkel és felsőoktatási kultúrával felvértezve az egykori hallgatók tényleges alakítói legyenek a kontinens jövőjének. Ezt várja a 16 országból érkezett mintegy 200 hallgatójától. Mustó István mondatai rímeltek az elhangzottakra. Míg a spanyol uniós csatlakozásban német szakértőként szerepet vállaló közgazdász a rendszerváltás politikai lefutását 2–3, a gazdaságit 5–15 év alatt tartja elképzelhetőnek, addig a legfontosabb – az érintettek mentalitásának megváltozása – szerinte emberöltőnyi időben mérhető.

A konferencia zárásaként az érdeklődőknek bemutatták a Magyar Nemzeti Bank által az évfordulóra kibocsátott 10 cm átmérőjű, nemesfémből készült jubileumi emlékérmet, Endrődy Zoltán alkotását.