Feulner 1977-től 2013-ig volt az alapítvány elnöke. Ő volt az, aki a szervezetet kiépítette, aki közelebb vitte az aktuálpolitikai történésekhez, olyannyira, hogy Ronald Reagan 1980-as győztes választási programja is nagyrészt Feulner és munkatársainak keze nyomát viselte. Értesülve a Habsburg Ottó levéltári hagyatékát tartalmazó gyűjtemény létezéséről, Feulner ellátogatott hozzánk, és felidézte a néhai trónörökössel kapcsolatos emlékeit, többek között 1965-ös látogatását Pöckingben, ahová a Salzburgban zajló német nyelvtanfolyamát megszakítva érkezett.
Megtaláltuk és kezébe adtuk azt a levelet, melyet a látogatást kezdeményezve írt, ő pedig megkérte munkatársait az alapítványnál, hogy küldjék el neki Habsburg Ottónak azt a tanulmányát, amelynek megírására Feulner tolmácsolta a felkérést, és aminek megjelentetését kulcsfontosságúnak nevezte a Közép- és Kelet-Európára vonatkozó amerikai konzervatív politikai gondolkodás alakulása szempontjából. A „The Effects of Communism on Cultural and Psychological Politics is Eastern Europe” az általa is szerkesztett The Intercollegiate Review 1966 őszi számában jelent meg.
IR_03.01_Habsburg_Sept.-Oct.1966
Érdemes végigolvasni a szöveget. Feulnerre annak idején az tette a legnagyobb hatást, hogy Ottó alig őt évvel a berlini fal megépítése után milyen meggyőződéssel beszél a kommunista rendszer bukásáról, ami szerinte nem a politikai, biztonsági, vagy gazdasági nehézségek miatt fog bekövetkezni, hanem mert az emberi pszichét hosszú távon nem lehet megbéklyózni. Ed Feulner elmondása szerint ez a gondolat ihlette a 80-as évek reagani politikáját is, melynek ékes példája az amerikai elnök 1987. június 12-én elmondott beszéde a Brandenburgi Kapu nyugati oldalán.
A beszéd kiváló összefoglalása Ronald Reagan politikájának kemény szovjetellenes retorikával, a szabadság és a béke többszöri felmagasztalásával, az emberek közötti természetes kapcsolat, a szeretet fontosságának a hangsúlyozásával, melynek nem állhatja útját a bezárt Brandenburgi Kapu, a berlini fal.
Habsburg Ottó számos cikkben és tanulmányban foglalkozott a német újraegyesítés gondolatával, amit elengedhetetlen szükségszerűségnek látott a rendszerváltozás folyamatában. Ezt jelzi védnöki szerepvállalása a Páneurópai Piknik szervezése során, ami a keletnémet állampolgárok sokaságának Ausztriába jutása által egyértelmű nyitánya volt a német egység felé vezető folyamatnak. Számára mindez Európa újraegyesítését is jelentette, így már-már sorsszerű, hogy a berlini fal 1989. november 9-i leomlásakor Ottó épp a Páneurópai Unió ülésén tartózkodott Berlinben. Az ezt követő közel egy évben zajló 2–4-es tárgyalások a két Németország és a szövetséges hatalmak képviselői között megteremtették annak lehetőségét, hogy 1990. október 3-án a Német Demokratikus Köztársaság beolvadjon a Németországi Szövetségi Köztársaságba, és az egyesült Németország mind az Európai Unió, mind a NATO tagjává váljon.
1989–90 fordulóján, amikor a publicisztikák kedvelt témája volt az „annus mirabilis”, vagyis hogy az 1989-es fordulat voltaképp maga volt a csoda, Ottó hamisítatlan reálpolitikus mivoltát nem meghazudtolva „Köszönet Reagannek” címmel írt cikket a Magyarság című lapba. „Igen sajnálatos,” – írja – „hogy ma úgyszólván senki sem emlékezik meg arról az emberről, akinek ténylegesen köszönhetjük az 1989-es év nagy eseményeit.” Majd így folytatja: „Fel kell ismernünk nekünk, akiknek van érzékünk a történelmi tények iránt: a szabadság mai győzelme elképzelhetetlen Ronald Reagan nyolc éves uralma nélkül a washingtoni Fehér Házban.”
Ottó előszeretettel idézte Helmut Kohl bon mot-ját, mely szerint a Brandenburgi Kapu alatt magyar föld van. Arról nem szólnak a források, hogy a Reagan elnök politikáját alakító Heritage Foundation eszmeiségére gyakorolt hatásával Ottó mennyire volt tisztában. A kommunista rendszer tartós fennmaradásának esélytelenségét mindenesetre aligha ismerte fel bárki korábban, mint ő.
Prőhle Gergely
