Hírek


Honlapunk megújult

A Habsburg Ottó Alapítvány honlapja azzal a céllal újult meg, hogy a tevékenységünk iránt érdeklődők számára megkönnyítsük tartalmaink elérését, valamint, hogy az alapításunk óta elért eredményeket minél részletesebben bemutathassuk.

Honlapunk megújult

A Habsburg Ottó Alapítvány honlapja azzal a céllal újult meg, hogy a tevékenységünk iránt érdeklődők számára megkönnyítsük tartalmaink elérését, valamint, hogy az alapításunk óta elért eredményeket minél részletesebben bemutathassuk.

Habsburg Ottó emlékezetének megőrzéséről a Magyar Országgyűlés a 2016. évi XCIX. törvény elfogadásával döntött. Ezt kormányhatározat követte, amely előírta az egykori trónörökös és európai parlamenti képviselő nevét viselő alapítvány létrehozását. A több mint száz folyóméternyi iratot, tizenegyezer könyvet és harmincezer fényképet tartalmazó hagyaték 2018 őszén érkezett Magyarországra. Alapítványunk elsődleges küldetése – a levéltári anyagok feldolgozása, digitalizálása és hozzáférhetővé tétele – ekkor vette kezdetét, és ez a munka a kívánt tudományos akríbiával, valamint a vonatkozó szabályoknak megfelelően azóta is folyik. 2023 elején mérföldkőhöz érkeztünk: a 700 archiváló konténernyi anyag egy része új online platformunkon a nagyközönség számára is elérhetővé vált.

Előrehaladásunk szélesebb körben való prezentálása keretében honlapunk felhasználóbarátabb lett: a gyűjtemény felülete áttekinthetőbb és a különböző típusú egységek jól elkülönülő aloldalt kaptak:

  • A levéltár menüpont alatt elérhető a Habsburg Ottó Gyűjtemény (fond) története, Habsburg Ottó 1988 és 2011 közötti magyar vonatkozású levelezése és levelezőpartnereinek listája, valamint az éveken át (1952–2007 között) készített több folyóméternyi géppel írt, külpolitikai helyzetjelentések, amelyek a világ minden tájára vonatkozó információkat vagy elemzéseket tartalmaznak.
  • Könyvtárunkban őrizzük Habsburg Ottó könyv-, hírlap- és cikkgyűjteményét, amely felöleli névadónk több évtizedes közéleti pályájának nyomtatásban megjelent írásait, a munkájához használt szakirodalom egy részét, a tisztelőitől és barátaitól kapott ajándékköteteket, a különféle szervezeteknél betöltött tisztségeinél fogva számára küldött hírleveleket, dokumentációt. Időszaki kiadványaink körét a személyéhez köthető sajtótermékek alkotják, cikkeit ezekben, vagy cikk-kivágatok formájában találhatjuk meg, és kereshetünk közöttük.
  • A fotó- és audiovizuális gyűjteményen keresztül fényképeinkről nyerhetnek információt, és a lejátszási listánkon lévő videófelvételeket ismerhetik meg közelebbről.
  • Nem utolsósorban a keresés is saját ikont kapott, hogy elősegítsük a hatékony és gyors kutatást adatbázisainkban.

Alapítványunk egyúttal felelősségének tartja névadója szellemi örökségének ápolását. Az írásaira reflektáló kiadványok és programok mellett tevékenységünk a Habsburg Ottó által fontosnak tartott  témák, köztük a nemzetközi diplomácia, az európai integráció, a közép-európai együttműködés kérdéseinek, valamint a kereszténydemokrata politizálás lehetőségeinek sokrétű vizsgálatára összpontosít. 2019-es első, névadónk halálára emlékező rendezvényünk óta számos nagy sikerű konferenciát és sokak által látogatott kiállítást rendeztünk belföldön és külföldön egyaránt. Annak érdekében, hogy az érdeklődők minden eseményünkről és publikációnkról értesülhessenek, honlapunk ezen része is átalakításra került.

  • Létrehoztunk egy programok menüpontot, amelyen keresztül jövő- és múltbeli rendezvényeinket is átláthatóbb módon tekinthetik meg az érdeklődők.
  • Az új kiadványok menüpont alatt találják könyveink egyre bővülő listáját. Éves beszámolóink innen kényelmesen letölthetők, a többi kötet esetében is egy kattintással elérhetnek a felületekre, ahol megvásárolhatók kiadványaink. Továbbá a Habsburg Ottó és egyes városok és országok kapcsolatát feltáró roll-upjaink anyagai is innen lesznek elérhetők.
  • Végezetül a közérdekű adatok és a kapcsolat menüpontok az oldal aljára, a hírlevélre való feliratkozás mellé kerültek.

Reméljük, hogy az eszközölt változtatások nemcsak a tetszésüket nyerik el, de a Habsburg Ottó életművével kapcsolatos kutatásokhoz is hasznos segítségül fognak szolgálni. Kellemes böngészést kívánunk archívumunkban, vagy programjaink és kiadványaink között!